triggr marketing, digitális marketing, facebook hirdetéskezelés, Papp László

Milyen a jó weboldal 2021-ben? Tippek, trükkök, statisztikák

milyen a jó weboldal
Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: linkedin
Megosztás itt: email
Megosztás itt: reddit

Lassan itt van 2020 vége… Egy kihívásokkal teli év, amelyben az emberiség zöme megannyi (számára mindezidáig barátságtalan) új dologgal ismerkedett meg: home office, e-kereskedelem, e-tanulás, online meeting, stb.

Ez az év MINDENT megváltoztatott (a kommunikációs szokásainkat, a fogyasztási és vásárlási szokásainkat, munkavégzésünk mikéntjét) mert a legtöbben felismerték, hogy mérföldekkel könnyebb, gyorsabb és hatékonyabb elintézni (szinte) mindent online.

A mindezidáig kizárólag “offline életet” élő embertársaink is megtapasztalhatták pl. az internetes vásárlás egyszerűségét, a gyors házhozszállítás előnyeit. Kezdetben kényszerből, majd később belátással.

Megfigyelhető, hogy a globális intézkedések egyre inkább elősegítik a fent említett dolgokat/változásokat. El kell tehát fogadnunk a tényeket, miszerint az online világ mint olyan, már nem csak önmaga által, hanem (így, vagy úgy, de) irányítottan is növekszik, fejlődik.

Ebből a cikkből nem csak azt fogod megtudni, hogy milyen esetben van szükséged üzleti weboldalra, hanem azt is, hogy a mai digitalizált világunkban pontosan milyen elvárásoknak kell megfelelnie egy weboldalnak, hogy az magabiztosan jónak értékelhető legyen. Mire figyelj oda, amikor elkészítteted valakivel a saját weboldaladat.

Egy szóval: milyen a jó weboldal?

A B2B szektorban is teljesen megváltozott minden

Legyen szó akár ismerkedésről, igényfelmérésről, konzultációról, árajánlat adásról, kapcsolattartásról, stb. összességében elmondható, hogy rengeteg vállalkozás felismerte, hogy az életben maradásához nélkülözhetetlen rugalmasan és gyorsan reagálni a változásokra.

Az alkalmazkodás a kulcs. A kialakult helyzet (és a jövő) biztosításához az előrelátó cégek már szinte teljesen át is álltak az online kommunikációra, lásd: Skype, Zoom, Teams, Meet, stb.

Nincs utazás. Nincs stressz, amit példának okáért az autópályán esetlegesen kialakult dugó okozott (Ismerős?) mert ha 9:00-kor van egy megbeszélésed, akkor elég 8:55-kor “elindulni”. Hát nem csodálatos?

Természetesen egyetlen eszköz sem helyettesíti az emberi kontaktot, azaz a személyes találkozót. Arra viszont tökéletesen alkalmasak, hogy elinduljon valami: egy beszélgetés, egy ismerkedési folyamat, amely során sokkal egyszerűbb és hatékonyabb módon lehet a leadeket felmérni.

Most pedig beszéljünk rólad, a te online megjelenésedről, weboldaladról és a digitális lehetőségeidről!

Milyen esetben lehet szükséged egy modern, felhasználóbarát és konverzióra optimalizált weboldalra?

Rövid válasz: MINDEN ESETBEN.

Na de azért bontsuk ki, elemezzük ezt egy kicsit hosszabban is!

Fontos számodra az árbevételed növelése, a terjeszkedés? Mindenképpen szükséged lesz egy olyan weboldalra, amely támogatja ezen céljaidat.

Hosszú évek, évtizedek megfeszített kemény munkája által eljutottál a több tíz,- vagy százmilliós bevételig, ám ennek ellenére a weboldalad egy letűnt kor szellemét idézi? Nos, akkor számodra egy online arculatváltás – a bevételnövelés mellett – sokkal inkább presztízskérdés.

Biztos vagyok benne, hogy egyetértünk abban, hogy a digitális kornak nem lerombolni, hanem még nagyobb magaslatokba kell emelnie azon hagyományos értékeket, amelyeket a két kezed munkája által felépített céged, a birodalmad képvisel.

Szeretném ha megértenéd, hogy pontosan mit is veszítesz azáltal, ha nincs üzleti weboldalad, vagy ha a meglévő már elavult, nem felhasználó-, és mobilbarát, tehát nem támogatja az értékesítést.

Nézzük hát az érveket az üzleti weboldal mellett

milyen a jó weboldal 3

1. Ügyfélkör bővítés, skálázhatóság

Valljuk be: offline soha nem fogsz tudni annyi embert elérni, mint online. Offline soha nem fogod tudni annyi embernek egyszerre kommunikálni az értékeidet, mint online.

Ám ha van egy jól felépített, konverzióra optimalizált weboldalad, amit az emberek megtalálnak, vagy fizetett hirdetések segítségével látogatják meg, exponenciálisan növelheted az ügyfélkörödet és ezáltal az árbevételedet.

2. Teljes kontroll a tartalom, a stratégia, a koncepció és design fölött

Kicsit rövidebben: személyre szabhatóság. Míg a különböző közösségi média platformok tisztán leírják mi az, amit tehetsz a felületükön és mi az, amit nem, illetve maga a design, az oldal elosztás minden üzleti oldalnál teljesen egyforma, addig a weboldalad kinézete és struktúrája teljes mértékben rád és a célközönségedre van szabva.

Olyan színeket használsz, amilyet csak szeretnél; olyan betűtípust használsz, ami a legjobban passzol hozzád és a célközönségedhez; úgy állítod össze a struktúráját, ahogy az leginkább támogatja az érdeklődő-és ügyfélszerzést.

És ami a legjobb az egészben, bármikor változtathatsz bármin. A weboldalad fölött teljes kontrollal rendelkezel.

3. Adatelemzés, tesztelés, optimalizálás

Az összes előny közül, amelyeket az online megjelenésed biztosít, ezek azok a dolgok, amelyek a legtöbb hozzáadott értékkel bírnak: adatelemzés, tesztelés, optimalizálás.

Pontosan láthatod, hogy mekkora a forgalma az oldaladnak, ennek a forgalomnak hány százaléka konkrét vásárló, illetve honnan jönnek ezek az emberek: organikus, vagy fizetett forgalom?

Online mindent letesztelhetsz és addig optimalizálhatod a weboldalad különböző elemeit, amíg azok a megfelelő üzleti céljaidat nem hozzák meg.

És, hogy mindez miért fontos neked? Nem gondolnád, de egy gomb színének a megváltoztatása, mondjuk zöldről pirosra, akár 21%-os árbevétel növekedést is produkálhat neked! Nem vicc, tudományosan bizonyított.

4. Mérések, utánkövetések

Ha már tesztelés és (költség)optimalizálás, akkor a nagy marketing cégek által biztosított eszközök sem maradhatnak le a listáról.

Pl. a Google termékei (Analytics, Tag Manager, Search Console, stb.) a legösszetettebb és legpontosabb online mérőeszközök, amelyek segítségével rendkívüli módon tudod mérni az összes létező aktivitást a weboldaladon.

Mennyi időt töltenek az emberek a weboldaladon, hány oldalt néznek meg átlagosan egy-egy látogatáskor, mekkora a lepattanási ráta (azaz hányan lépnek le az oldalról pár másodperc után, anélkül, hogy körbenéztek volna), mekkora a visszafordulási arány, webshop esetén mekkora értékben vásároltak tőled és ehhez képest mennyibe került “megszerezned” egy adott vevőt, stb.

Természetesen a Google termékei egy bizonyos téren segítenek, de ezen kívül rengeteg egyéb olyan app létezik napjainkban, amely elősegíti a célközönséged sokkal jobb megértését, csökkenti a marketing kiadásaidat és növeli az árbevételedet.

Ilyen pl. a Facebook Pixel, amiről itt olvashatsz. Ha hirdetsz Facebookon, vagy szándékodban áll hirdetni, akkor mindenképp javaslom a Pixel használatát, hiszen annak segítségével sokkal olcsóbban fogod tudni megtalálni azokat az embereket, akik szívesen vásárolnának tőled.

5. Bizalomépítés

Mindig nagyon meglepődöm, amikor egy vállalkozásnak nincs saját weboldala, hiszen manapság nincs olyan ember, aki elsősorban ne online keresné a megoldást a problémájára.

Ilyenkor úgy érzem magam, mintha egy párhuzamos univerzumba kerültem volna, ahol a vállalkozókat nem érdekli sem a bevétel, sem a profit…

És mi egy vállalkozó igazi feladata és küldetése, ha nem egy adott (vagy akár több) probléma megoldása? Ha nem vagy fent online, nincs egy vevőszerzésre optimalizált weboldalad és nem használod ki a közösségi média által kínált eszközöket, hatalmas lehetőségektől fosztod meg magad.

Természetesen az, hogy nincs weboldalad nem azt jelenti, hogy csődbe fogsz menni. Ez csupán annyit jelent, hogy a felkészültebb versenytársaidnak jut a nagyobb szelet a piac tortájából.

Most, hogy mindezt tudod, ássunk kicsit mélyebbre és nézzük meg, hogy:

Milyen a jó weboldal? Mire kell feltétlenül odafigyelned?

Az online marketing és önmagában a digitális világ annyira gyorsan fejlődik és változik, hogy néha az az érzésem, hogy a legnagyobb cégek sem tudják már tartani a saját tempójukat.

És akkor mit csináljunk mi, a kkv. szektor? 😄

Első körben rengeteget tanulhatunk azoktól, akik pofátlanul szórhatják a pénzt tesztelésekre (amerikai/angliai/ausztrál példa), meghatározva ezáltal a leghatékonyabb stratégiákat, illetve mi magunk is tesztelhetünk.

Nos, nézzük meg, hogy mik a legújabb trendek, mit kell, hogy tartalmazzon a weboldalad, illetve melyek azok az elemek, amelyeket messziről kerüld el ahhoz, hogy egy magával ragadó, magasan konvertáló weboldalad legyen:

1. Legyen mobilbarát

Nem voltam biztos benne, hogy ezt meg akarom említeni, mint kimondhatatlanul fontos tényezője a weboldalad kialakításának, hiszen annyira alap követelmény – de inkább biztosra megyek.

A magyarországi kkv. szektor sajnos olyan szinten le van maradva az online megjelenés terén, hogy 2018-ban a vállalkozók több, mint felének 😱 még weboldala sem volt.

Akinek meg van, annak átláthatatlan és mobilon használhatatlan. Lehet, hogy ez nem tűnik olyan nagy dolognak, de egy biztos: a potenciális ügyfeleid több, mint 65%-át kapásból elveszíted. Ők a kemény mobilhasználók.

2. Legyen mindig naprakész, friss és átlátható

Ha a weboldalad elavult és lerí róla, hogy utoljára 3-5-10 éve volt hozzányúlva, az emberek hajlamosak azt hinni, hogy ez a vállalkozás már nem is létezik, ezért egyből el is kattintanak és máshol keresik a megoldást a problémájukra. Nem egy embertől hallottam.

Holott lehet, hogy minőségben nincs nálad jobb a piacon… de ki is hinné ezt el, ha az első benyomás nem ezt kommunikálja? És hát manapság első benyomást online szerzünk 🙂

3. Gyorsan töröld le a kezdőoldalról az “Üdvözöljük honlapunkon!” címsort!

Ez a “beköszönési” forma utoljára a 2000-es évek elején volt menő. Az a weboldal készítő, aki mind a mai napig ezeket a szavakat használja, valószínű nem ért a marketinghez, nem ismerte fel a weboldal feladatát, csak simán tud weboldalt készíteni…

A lényeg, hogy ha ezen a kis apróságon változtatsz, és a fenti címsor helyett mondjuk egy összefoglaló mondattal indítasz, ami arról szól, hogy mit kap tőled a potenciális ügyfeled, máris több időt fog tölteni az oldaladon.

Például: “Mikro-és kisvállalkozóknak segítünk új, fizető ügyfeleket szerezni az online térben.” – triggr.hu

Persze feltéve, ha nem kergeted el a dizájnnal 😁

4. Második legveszélyesebb címsor a kezdőoldalon: “Rólunk”, vagy “Ismerje meg cégünket”

Ha ezekhez hasonlót találsz a weboldaladon, kérlek írj nekünk és teljesen ingyen átírjuk neked ezeket a sorokat. Legalább ne az első 3 másodpercben hagyják el az emberek az oldalad…

Az a valóság, hogy senkit nem érdekel, hogy mi van veled. Senkit nem érdekel a terméked, vagy a szolgáltatásod. Sőt, még az sem érdekel senkit, hogy te miért vagy jobb a versenytársaidnál.

Szomorú, de igaz.

Az egyetlen dolog, ami érdekli a potenciális ügyfeledet, hogy Ő mit kap tőled, Neki mitől lesz jobb az élete, ha tőled vásárol és milyen EXTRÁKAT kap a konkurenciádhoz képest, amiért akár drágábban is eladhatod neki a termékeidet/szolgáltatásaidat.

Ennyire egyszerű a dolog, de gondolj csak bele: te sem azért kattintasz egy weboldalra, mert annyira szeretnéd megismerni a cég vezetőségét, az alapítást és a további háttérinformációkat, hanem hogy megoldást találj egy problémádra.

Azt, hogy mit tud a cég, mióta létezik, mennyire csodálatos úgy önmagában ráér akkor kommunikálni, miután a vevő már biztosan tudja, hogy nálad megkapja, amit szeretne.

Szóval igen… A “Rólunk”-nak egy külön oldalt kell dedikálni, ahol az értékeidet, mérföldköveket, korábbi eredményeket és leginkább a veled való együttműködés előnyeit mutatod be.

5. Storytelling (köszönjük Facebook!)

Itt két nagyon fontos dologra szeretnék kitérni: az egyik a címsorok fontossága, a másik pedig maga a storytelling.

Fontos tudni, hogy amióta létezik közösségi média és ezzel együtt megjelent a végtelen görgethetőség, azóta az emberek tartalomfogyasztási szokásai is drasztikusan megváltoztak.

Görgetnek, bambulnak a telefonjuk előtt és csak azon áll meg a szemük, ami majd’ kiveri azt. Nos ahhoz, hogy ezt a hatást elérd a weboldaladon, igazán művészi módon kell felépítened azt.

A címsorok üzenete, a komplett oldal struktúrája, a blokkok felépítése. Ezek mind-mind egymásra kell, hogy épüljenek. Tehát első sorban a címsoroknak támogatniuk kell egymást.

A másik része a dolognak a storytelling. Ez is legalább annyira létfontosságú, hiszen ha valakit megfogtál a címsorokkal, ő valószínű a “magyarázatot” is olvasni fogja.

A magyarázó szövegezésnél pedig a következőket kell szigorúan betartanod:

Konklúzió + te mit gondolsz? Szükséged lehet egy új weboldalra?

Ehhez a bejegyzéshez nem jutott konklúzió. Bízom benne, hogy az olvasottak alapján kialakult a véleményed azzal kapcsolatban, hogy hogyan lehet, illetve hogyan érdemes érvényesülni felgyorsult, digitális világunkban.

De természetesen ha még mindig vannak kételyeid és úgy gondolod, hogy “Á, nincs nekem erre szükségem, mert… (bármi)” akkor tedd fel magadnak a kérdést: a legnagyobb cégek, mint pl. a Coca-Cola miért rendelkezik weboldallal?

Miért költ eszméletlen mennyiségű pénzt marketingre és a folyamatos online fejlesztésre? Pedig nekik rengeteg pénzük van és nem létezik ember a földön, aki ne ismerné a nevüket, szóval úgymond nincs szükségük új ügyfelekre, nemde?

(…)

Hát neked?

Ne feledd: ami nem hajlik, az törik.

Köszönöm, hogy elolvastad! Ha úgy gondolod, hogy hasznos volt az infó, ne felejtsd el megosztani másokkal is, hátha nekik is jól jön!

Címkék

Légy te is TM tag!

Iratkozz fel a hírlevelemre és tegyél szert (legalább) havi 2-4 marketing ötletre, tippre, vagy taktikára! Értesülj elsőként, amint friss tartalmat jelenítek meg az oldalon!

A gomb megnyomásával elfogadod az Adatvédelmi tájékoztatóban foglaltakat.

Legújabb bejegyzések

Légy te is TM tag!

Iratkozz fel a hírlevelünkre és tegyél szert (legalább) havi 2-4 marketing ötletre, tippre, vagy taktikára! Értesülj elsőként, amint friss tartalmat jelenítünk meg az oldalon!

A gomb megnyomásával elfogadod az Adatvédelmi tájékoztatóban foglaltakat.

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: linkedin
Megosztás itt: email
Megosztás itt: reddit

VÁRJ! Még mielőtt továbblépnél,

hadd adjunk valamit, ami a segítségedre lehet!

Kérj egy ingyenes online marketing auditot és ismerd meg azokat a lehetőségeket, amelyekkel exponenciálisan növelheted mind az ügyfélkörödet, mind az árbevételedet!

Weboldalunk sütiket használ a hatékonyabb felhasználói élmény érdekében.